Sajnos a sok technikai probléma miatt az júliusi és augusztusi hónap összesítőnk elmaradt, így szeptemberrel egybe vonva közöljük.

Nagy bukás lett Guillermo Del Toro szörnyfilmje. Mondjuk ki: nem lep meg senkit. A Pacific Rim, amilyen buta és szórakoztató volt, annyira nem tudta megszólítani az embereket a kampány. Nagy robotok vs. nagy szörnyek? Ez sajnos látszólag csak a geekek érdeklődését tudja fel kelteni. De lehet, hogy az emberek csak a jó sztorit és a jó karaktereket hiányolták. Lehet, hogy többet akartak, mint egy Transfromers-szerű ökörség. Pedig Del Toro egy filmmel leverte a TF-szériát, csakhogy, akárcsak Bay, ő sem tett az effektek mögé semmit. Ennek megfelelően a Warner Bros. filmje mindössze 37 millióval kezdett az USA-ban, ami a 190 milliós költségeket tekintve nagyon gyenge. Mára ugyan már elérte a 100 milliót, de ez még mindig semmi. Érdekes módon azonban külföldön elég jól teljesített, összesen 305 millió dollárt összekapart, aminek köszönhetően összesítve már 407 milliónál jár. A gigantikus büdzsének és a szintén gigantikus marketingnek köszönhetően azonban ez még mindig nem tiszta győzelem, ráadásul ne felejtsük el, hogy az Amerikán kívüli bevételek csupán felét kapja meg a stúdió. Lehet hallani olyan pletykát, hogy végül nagy-nehezen azért hozott profitot, de ilyen számokat elnézve nem igazán tudok nekik hinni. Valószínűbb, hogy majd csak a DVD és BD eladásokból jön össze a siker, és ha így van, akkor nem árt nagyon ráfeküdni a házimozis megjelenésre. Én drukkolok, és nem azért mert olyan jó volt, hanem mert egy teljesen eredeti ötletből készült a film, és nem árt, ha a stúdiók azt látják, az ilyennel is lehet keresni. Hajrá!

Pacific-Rim-robot-warrior_1920x1080.jpg

Ki gondolta volna! A The Lone Ranger olyan brutálisat bukott, hogy a Disney stúdió a tervekkel ellentétben nem hosszabbított szerződést sztárproducerükkel, Jerry Bruckheimer-el. Annyira sajnálom...NEM! Egy nagyon félrement, magát nagyon jónak képzelő filmről van szó, ami sajnos egyáltalán nem élvezetes. Egyrészt szomorú, hogy a western ilyen vidámparki látványossággá lett lealacsonyítva, másrészt meg hihetetlen, hogy erre elköltöttek 215 milliót! Ki hitte, hogy ez, ami egyáltalán nem szólít meg egy korosztályt sem, majd nyári sikertörténet lesz? Nem is lett az. A 48 milliós USA-beli nyitóhétvége már önmagában is rettenetes ómen volt, de a második hétre beállt 58%-os csökkenés végleg kicsinálta a filmet. Még a gyengébben nyitó Pacific Rim is jobban végzett, az legalább átbukdácsolt a 100 milliós határon az USA-ban. A The Lone Ranger-nek még ennyi sem jött össze. Alig 90 milliót sikerült kisajtolni a nézőkből. Wow. A végső kalkulációkat elvégezve 255 millión áll a film, és állítólag 190 milliót vesztett rajta Disney. Őszintén? Megérdemlik. Ez a film fárasztó és álszent. Nem baj, ha western műfaját jobb produkciókra tartogatják.

 A The Wolverine amilyen jelentéktelen olyan ártalmatlan film lett, semmi komoly de nem vészes. A bevételei is ilyesmiként alakultak. A 120 millós büdzsére sikerült ráhúzni egy 374 milliós végösszeget, ebből meglepő módon 242 milliót Amerikán kívülről. Jövőre az X-men: Days of Future Past biztos jobban teljesít.

Az általam nagyon várt Kick-Ass 2 sajnos nem hozott fényes számokat a kasszáknál, pedig nemcsak a nyár egyik legkellemesebb filmje volt, de nagyon szórakoztató folytatás is. A költségek az első rész óta lecsökkentek 28 millióra, Gyengébben is kezdett, mint az eredeti, és kevesebbet is hozott, így nem valószínű a harmadik rész. Mindössze 28 milliót szedett össze Amerikában, és 30-at az USA-n kívül. Ez ugyan nem nagy bukás, de pénzügyileg nem lesz érdeke senkinek a trilógia lezárása (ami így harmadik rész nélkül nem trilógia) . Azért ez a film többet érdemelt volna. Főleg, annak tükrében, hogy a Man of Steel-ek és The Wolverine-k mennyit hoztak.

kick-ass-2.jpg

Neil Blomkamp 2009-ben kasszát robbantott a District 9 című minimál költségvetésüű sci-fi remekkel, így a Sony stúdió örömmel adott neki 115 milliót, hogy ismét megcsinálja a bravúrt. Ám ezúttal a hatalmas lelkesedés elmaradt a film körül, és a bevételek is apadtak. Az Elysium első körben 29 milliót gyűjtött be az USA-ban, és otthonában nem is jutott messzebb 92 millónál. Ehhez a világ többi része még hozzá tett 180 milliót, és elvileg ez már lehet akár pont nullánál is, ha a marketing költségek nem szálltak el túlságosan...de erre halvány remény van. A filmet még nem láttam, de majd még év vége előtt remélem születik róla itt is kritika, hátha azért szórakoztató darabról van szó.

Matt-Damons-Elysium-Wallpaper-2013.jpg

Vin Diesel marmadik alkalommal bújt Riddick bőrébe a (dobpergés!) Riddick című moziban. Nyilván a gyártó Universal azt remélte, talán kikaphat magának egy újabb jól termelő franchise-t Diesel-el a főszerepben a Fast and Furious után. A reményeik a 19 milliós Amerikai nyitóhétvége után szálltak el, és ez a szám végül 41-re kerekedett a moziból kifutáskor. Összesen 89 milliót sikerült összekaparnia. Annyira semmilyen számok ezek, még a 38 milliós büdzsé tekintetében is, hogy ebből soha nem lesz negyedik rész. Ráadásul állítólag nem is lett jó.

1024115657.jpg

A nyári meglepetés sikerek közé tartozik a The Butler című dráma egy komornyikról, aki több Amerikai elnököt is szolgált. A Forest Whitaker főszereplésével készült film már a 100 millión is túl van hazájában, pedig csak 30 millót költöttek rá. Összesen már 124 milliónál jár. Szintén sikeres lett a We're the Millers című komédia Jennifer Anniston-al. Röviden: 37 milliós büdzsé, 145 milliós Amerikában, és további 103 az USA-n kívül. Együtt már 248 milliót sikerült összeszedni. A Warner boldog lehet, és szintén hozzájuk tartozik a The Conjuring című horror, ami 20 millióból készült, és már 305 milliót összeszedett, ebből 137-et Amerikában.

A bejegyzés trackback címe:

https://northopbluray.blog.hu/api/trackback/id/tr75553167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2013.10.12. 14:55:02

Nekem tetszett az Elysium! Nem volt annyira ütős mint a District 9, de jó volt!

NorthopViggo 2013.10.13. 09:35:38

@Rolee83: Akkor mindenképp megnézzük. :) Lesz róla kritika is valamikor.
süti beállítások módosítása