Sam Raimi sosem volt az az acélos rendező, az Evil Dead-filmeken kívül semmi maradandót nem alkotott, a Spider-Man trilógia rettenetes, a The Quick and the Dead szimplán rossz, és a többi filmjére nem is emlékszünk. Ennek ellenére is fontos rendezőnek számít, és az előzetesen borzalmasnak tűnő Oz, the Great and Powerful-nak is sokan szavaztak bizalmat.  

Az Oz, the Great and Powerful-t nem igazán vártam, főleg, mert egy újabb Alice in Wonderland-nek tűnt. A Lewis Caroll-adaptáció 2010 márciusában látott napvilágot, és váratlanul nagy sikert aratott a pénztáraknál. A kritikusok ellenben mérhetetlenül csalódottak voltak, hiszen Tim Burton rendező egy hozzá kissé méltatlan színes-szagos, CGI mozgófilmet tett le az asztalra, lélek és sztori nélkül. Raimi azonban jóval ügyesebb volt, és sikerült egyedi hangvételűvé tenni a filmet, még a Disney-gyár együgyűsége mellett is. 

A film az erdeti The Wizard of Oz prequel-je, konkrétan Oz Oz-ba kerülését regéli el. Kansas-ban kezdődik a történet, ahol megismerjük Oz-t, a bűvészt, aki a nőknek és a pénznek él, mígnem egy forgószél elragadja, és Oz-ba kerül, a hatalmas és csicsás mágikus birodalomba. Itt megismeri a három boszorkányt, Theodora-t, Evanora-t és Glinda-t,egy repülő majmot, egy porcelánbabát...és igazából még sok más figurát, akikről nem sokat tudok elmondani, azon kívül, hogy mit is csináltak. A mellékszereplők ugyanis abszolút kidolgozatlanok, és egysíkúak, a sztori nem különben. Az egy dolog, hogy a forgószél már az eredetiben is kulcsszereplő volt, és nem tudom, hogy ez most tisztelgés vagy ötlettelenség, de az, hogy a főgonosz kilétét a film látszólag takargatja, közben meg már az első trailer-ben tisztán látszott, ki az, na az nonszensz. Oké, a trailer-t nem a rendező vágja, nem rajta múlik, mi kerül bele, de engem, mint nézőt ez nem hat meg.

Igazából ami meglepett, az az eredetihez kapcsolás, amit kiválóan oldottak meg. A film végére előkerül minden szereplő, akik a The Wizard of Oz-ban kulcsszerepet játszottak - persze nem Dorothy-ra vagy Madárijesztő-re gondolok, hanem például a zöldbőrű Nyugati boszorkány-ra. De az is értelmet nyer, miért vetítette az arcát Oz egy füstfelhőre az eredetiben. Egy szóval, érdekes lett ez a rész. A probléma a film saját részével van, aminek nincs köze a később eseményekhez. A történet ugyanis rettenetesen elcsépelt, pontosan ugyanaz, mint az Alice esetében, ami pofátlanság. Csodás királyság, elnyomott népek, terror, gonosz nőszemély, megjósolt megváltó, prófácia, stb. A ritmus rendkívül egyenetlen, sokszor leül a film, kissé túlnyújtott, indokolatlanul. Oz szerencsétlenkedése sem vicces, és itt érkeztünk el a legnagyobb problémához. Mert semmi a rossz történet egy jó karakterrel, de itt a főszereplő borzalmas. Mármint, én bírom James Franco-t, amit 127 hours-ben művelt, az fantasztikus, de itt nagyon nem találta a helyét. Ez a rosszul megírt karakter hibája, ugyanis az oké, hogy Oz egy szemétláda, de nem a szerethető fajta. Nem Jack Sparrow, nem Barney Stinson, nem Han Solo. A főszereplőnek vagy sidekick-nek megtett rohadék ugyanis végső soron a rohadéksága ellenére is szerethető lesz, vagy a humora miatt, vagy a szórakoztató stílusa miatt, vagy mert tudjuk, hogy valamilyen belső űrt akar betölteni a szemétségével. Oz nem ilyen. Oz nem lesz szerethető, mert rosszul megírt figura, nem azonosulunk vele, nem látjuk meg benne a jót, hiába sulykolja belénk a film. Nem tesz semmi szerethetőt, ráadásul a film tanulsága szerint nem baj, hogy csal, hazudik és átver mindenkit, mert senki nem tudja. Ez komoly, ez a tanulság.

A következőket viszont spoiler nélkül nem tudom leírni, úgyhogy aki nem akar a film csavarjairól olvasni, ugorjon.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! 

A három boszi karakterével már jóval inkább ki tudtam békülni. Kezdjük Theodora-val. Az ő sztorija messze a legérdekesebb történetszál az egész filmben. Mila Kunis rendkívül aranyos a naiv kislány szerepében, akinek élete első szerelme hamar összetöri a szívét, és bosszút akar állni. Az ő karakterében van dráma, van súly, és ez az egész Darth Vader-i transzformáció a zöld boszorkánnyá szerintem elég sokkoló volt. Amikor először csak az árnyékát láttuk, és lassan átalakult gonosszá, majd felvette az ikonikus kalapot, az erős volt. Ez volt a film csúcspontja, a legérdekesebb rész, amit sokkal szívesebben néztem, mint Oz töketlenkedését. A smink is jól sikerült, és számomra az érzelmi csúcspont a végén jött el, mikor Oz a legyőzött Theodora-hoz szól, őszinte szomorúsággal a hangjában, hogy ha sikerül felfedeznie a jót magában, bármikor visszatérhet Oz-ba. Ekkor Theodora rikácsolva felnevet, és gyűlölködve üvölti, hogy "Soha!", jelezve, hogy a maradék jó is kihunyt benne, és teljesen átalakult tiszta gonosszá. A probléma maga az átalakulás volt, mert igazából nem tudtunk meg semmit arról, miért változtatta őt át Evanora. Nem volt vele konkrét célja, és eredménye sem volt. És itt érkeztünk meg a második boszorkányhoz, akit Rachel Weisz kétségbe esetten próbál több dimenziósra formázni, eredménytelenül. Motiváció nincs, céljai nincsenek, és igazából súlya sincs. A fordulat, hogy ő a gonosz banya, teljesen érdektelen, mert nem láttunk semmit a rémuralomból. Egy darab porcelánváros még nem elég ahhoz, hogy félelmetes legyen.

SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! 

A harmadik boszorkány viszont abszolút pozitív meglepetés volt, Glinda-t sikerült túl léptetni a királykisasszonynak öltöztetett nagymama figuráján, és egy meglepően szimpatikus karakter lett, főleg Michelle Williams-nek köszönhetően, aki az ízléstelen giccset kikerülve képes megformálni ezt a többrétű karaktert (Nem hiszed a többrétűséget? Nézd meg a védőburkos jelenetet!) . Ő egy remekül sikerült alak lett, ráadásul az általam eddig nem túl szépnek tartott Williams is megkedveltette magát velem. Csodálkoztam és örültem a meglepetésnek.

Meglepő, milyen giccses látványvilágot sikerült a vászonra álmodnia Raimi-nek, aki azért mégiscsak egy horror specialista. Színes-szagos kavalkád, porcelán virágok, lombkoronát formázó madarak és gyémánt tulipánok támadnak minden fronton, nehogy véletlenül megússzák a felnőtt nézők a szemrákot. Ha sikerül megszokni ezt a látványvilágot, még ötletes is lehet, és talán még illik is ehhez az univerzumhoz, de a nyitó fekete-fehér képsorok után még sokkolóbb a váltás. A CGI kissé ingadozó minőségű, pl. a porcelánbaba textúrája remek, de a mozgása már darabos. A 3D itt most jól jön, mert a sötét szemüvegben kevés élénkek a színek, cserébe viszont a háttér néha homályos marad.

A hangulata meglepően különleges, és sokszor eltalálja a megfelelő irányt a film, de néha nagyon sok belőle, mind látvány fronton, mind humorban, mind szentimentalizmusban. A keménység áll jól a mozinak, ezt a Nyugati boszorkány jelenléte is jól mutatja. Már két napja, hogy láttam, de még mindig eszembe jut néhány jelenete, ami igazán emlékezetes, csak az a baj, hogy minden jól sikerült szcénára jut egy rossz is. De mindenképp jobb, mint vártam, és mindenképp emlékezetesebb, mint a tavalyi év műanyag blockbustereinek többsége (Total Recall, The Amazing Spider-Man, Men in Black 3, Snow White and the Hunstmen, Battleship) . Érdekes, és mindenképpen ajánlott minden negatív vonása ellenére is, már csak azért is, mert az premierek közül ez a legjobb. És ezt most nem lesajnáló módon értem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.