Tessék nagyon figyelni, jön az műsor főmutatványa! Nem csalás, nem ámítás!

Pedig az American Hustle minden egyes szereplője ámít és csal, néha saját magát is átvágva. Ebből a kellemesen kényelmetlen helyzetből forgatott majd' két és fél órás filmet David O. Russel, akinek előző filmje, a szinte gyógyító hatású Silver Linings Playbook olyan magasra tette a lécet, hogy ahhoz új mozija már nem tud felérni. De még így is remek szórakozás.

Ez a film olyannyira tömény (ez a jó szó, végre sikerült megtalálni) , hogy hiába láttam már december végén, nem tudtam egyértelműen eldönteni, tetszett-e? Most, a magyar mozikba érkezéskor elérkezettnek láttam az időt, hogy újra elővegyem, és ismét átrágjam magam rajta. Ezúttal már biztosan éreztem, hogy a film jó, de valahogy kicsit elszállt. Mintha Russel előző filmjének sikerétől annyira megrészegedett volna, hogy minden egyes jelenetet annyira elnyújtott, amennyire csak tudott. Mint egy rétes tésztát, húz-von, de feleslegesen, mert ez így nem hogy nem lenne kevesebb, ha húsz percet lenyesnének belőle, de még jobb is lennel. De már csak így van ez a szerzői filmekkel, a rendező néha nem tudja, hol a határ, és ha Russel egy saját Scorsese-mozit is akart csinálni, Marty mesternek ez még mindig jobban megy, hiába.

Ettől függetlenül azonban a direktor úr értő kezekkel csűri-csavarja a nagyrészt színészi improvizálásokon és némi "true story"-n nyugvó filmjét, nyakában egy végtelenül tehetséges szereplőgárdával. A csapat két legnagyobb figurája egyértelműen Christian "Batman" "Bateman" "átváltozó művész" Bale, aki elképesztőt alakít, szó szerint átalakul, úgy, ahogy csak kevesen képesek. Nincs két egyforma alakítása, amit ez az ember művel, az Robert De Niro-i magasság. Minden színész hozza magával az akaratlan manírokat, de Bale és De Niro, meg még a hozzájuk hasonló legendák tiszta lappal indítanak minden karaktert. Méltó partnere, és a ma élő színésznők egyik legjobbika Amy Adams, aki az utóbbi időben sorra teszi le fantasztikusabbnál fantasztikusabb alakításokat, és itt is olyan parádésan parádézik, hogy élmény figyelni az apró rezdüléseit. Őket a Jeremy Renner-Bradley Cooper-Jennifer Lawrence trió követi, ebben a sorrendben. Renner sok év után végre ismét színészközpontú filmben alakít, és a The Town és a The Hurt Locker után megint csak meg mutatja, hogy ideje lenne több szerepet kapnia. Bradley Cooper, amilyen meglepetés volt a Silver Linings Playbook-ban, annyira semmi újat nem hajlandó mutatni itt. Ügyesen játszik, nem kétség, de túlságosan sok manírt vesz át az ottani karakteréből, pedig két teljesen más figura. Jennifer Lawrence viszont abszolút csalódás, keveset szerepel, és ijesztően sablonos karaktert játszik, amibe semmi eredetit nem tud vinni, egy darab karaokés-felmosós jelenetet leszámítva. A Catching Fire-ben összetettebb és komplexebb alakítást nyújt, mint ebben a darabban. Remélem ezért nem kap Oscar-t.

A rendezés a sok impro ellenére is erőteljes, nyilván jól jött Russel sok éves tapasztalat, hogy ezt a sok szerte ágazó színészi ötletet egybe fogja és filmmé kovácsolja. Mesterien keveri a kor zenéit a tőle megszokott steadycam-es képekkel komponálta meg produkcióját, zseniálisan idézve meg a 70-es évek hajlakkos-diszkós hangulatát. A díszletek, jelmezek, de még a brutális hajkoronák is a helyükön vannak, de érdemes figyelni a fali kárpitot is, mert tényleg rengeteg ad a filmhez a sok apróság. A szereplők között passzolgatott narráció néha azért felesleges, de a montázsok össze tartásához elengedhetetlenek. A sztori viszont bántóan lényegtelen maradt, hisz Russel számára, mint azt sokszor hangsúlyozta, a karakterek a fontosak egyedül, és ebben tényleg nincs hiba. Minden figura zseniális lett, egyediek, szerethetők, kidolgozottak (kivéve Rosalyn-t, aki tényleg semmit különlegeset nem ad azon az egy jeleneten kívül) , és végtelenül esendőek. Élvezet figyelni őket, mert igazi emberek, érzésekkel és gondolatokkal, nem szimpla eszközök a film történetének elmesélésében. De ennek a történet látja kárát, mert minden fordulat csak úgy jön, volt-nincs, nem is érdekes. A végjáték csavarja lényegtelen szinte, és közben is csak hajigálják a következő eseményt. 

Sokan nagyon vártuk, és sokan most csalódottak vagyunk picit. Nem mintha nem lenne teljesen korrekt, mi több, remek, sőt, felemelően élvezetes, de nem lett több, mint egy heist-film, kirívóan kidolgozott karakterekkel: a sok kis ember, akik körül lassan bezárulnak a falak, és ők kétségbe esett próbálnak kitörni ebből. Mindenki próbál túlélni. David O. Russel is. Ő is csinálja az újabb és újabb filmjeit, és jövő ilyenkor már a következő produkcióját nézzük majd. De néha a túlélés nem elég. Néha több kell. Ide most több kellett volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.