Wes Anderson napjaink egyik legkülönlegesebb szerzői filmese, bejáratott stílusjegyei, tipikus karakterei, statikus beállításai azonnal felismerhetővé teszik filmjeit. Az, hogy ennek ellenére is mindig szórakoztató marad, és nem válik önismétlővé, annak köszönhető, hogy a legkülönbözőbb zsánerekben dolgozik, egy stop-motion animáció, és egy romantikus kalandfilm után ezúttal a krimi műfajába kóstolt bele. Természetesen filmje most is találó leleményességgel fordítja ki a zsánert, és egyszerre lesz egy parádés sötét komédia, és egy letűnt kor szomorkás krónikája.

A Moonrise Kingdom-ről kifelé jövet azt gondoltam, hogy valószínűleg ez minden idők legcukibb filmje, PONT. Anderson tudása legjavát bele adva egy minden ízében szívmelengető és tündéri filmet rakott össze, és egyediségének köszönhetően a különösebb mélységeket nélkülöző mozi fantasztikus élmény volt. Most azonban Anderson a humor és melankólia mögé komolyabb tartalmat is rakott, sőt, talán életében először nem style over substance filmet csinált. A négyszeres flashbackben elmesélt történet középpontjában egy valaha grandiózus hotel és legendás portása körüli gyilkossági kalamajka áll, mindezt több különböző történetszállal dúsítva. Az idősíkokban való visszaugrálást követően, és letudva egy kissé tablószerű bemutatását a szereplőknek, végre a film is magára talál, megérkeznek az első működő poénok, beindul az Anderson-varázs.

Ahogy a film energiával duzzadva robog előre, úgy érzi magát a rendező is egyre magabiztosabbnak, a történet kibontakozása alatt már meg is szokjuk a direktor furcsa stílusát. Ehhez pedig elsőrangú színészek asszisztálnak, első sorban Ralph Fiennes alakítása lenyűgöző, aki karizmával és eleganciával ruházza fel a letűnt korok parfümillatú harcosát, és annyi oda adással játssza ki a figura legapróbb megmozdulásait is, hogy képtelenség nem rá figyelni, ha vászon van. Mellette Tony Revolori zavarba ejtően különc, de pont ez a diffrencia miatt lesz az ő kettősük annyira szórakoztató, és akkor még meg sem említettük a mellékszereplők egész garmadáját, akiket többek között Bill Murray, Jeff Goldblum, Tilda Swinton, Harvey Keitel, William Dafoe, Adrian Brody, Tom Wilkinson, Edward Norton és Jude Law keltenek életre, ragyogóan.

Anderson azonban nem csak színészvezetésben jeleskedik, de a hihetetlen aprólékos forgatókönyv életre keltésében is: a főként rózsaszínt, barnát, pirosat és krémszínt használó fényképezés ezúttal is lenyűgöző, jelen vannak az anderson-i beállítások, kameramozgások, sőt, még stop-motion-t is alkalmaztak szerintem, illetve a klasszikus festményt-háttérnek trükköt is - ez pedig tökéletesen passzol egy olyan filmhez, ami a múltat siratja, és állít neki emléket. A díszletek berendezése áll leejtően aprólékos, itt is elvan rejtve rengeteg geg és apró poén, de érdemes figyelni, hogyan komponálja meg a jeleneteit Anderson - mint egy jól begyakorolt tánc, úgy mozognak minden szcéna, ütemesen, ritmusosan.

De a történet ugyanilyen mesteri módon van megszőve, a rengeteg történet szál mintha patika mérlegen lenne kimérve, pontosan annyit szerepel minden szereplő, amennyit érdemel, és a végére gyönyörűen összeérnek a szálak. Anderson a zárásnál még katarzist is ki tud facsarni filmjéből, és ahogy az utolsó jelenetek üressége lassan letelepszik, elhalnak a zörejek, és lineárisan haladva visszaérünk a legkésőbbi idősíkba, a rendező meg sem próbálja szomorkás humorral tálalni filmje konklúzióját. A végére csupán a szomorúság marad, a korábbi cifrázott atmoszféra eltűnik, és feltárul a The Grand Budapest Hotel-t mozgató keserűség, amint lassan elhal minden, amiről a film szól, és a helyét átveszi egy új kor, egy új értékrend. Anderson persze nem állítja, hogy a változás rossz, de úgy érzi, talán most nem halad a legjobb irányba...de ő maga egészen biztosan, hiszen talán karrierje legjobb filmjét csinálta meg.*

*A Moonrise Kingdom-al egyetemben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.