Nehéz esetek ezek a Hobbit filmek, ezek már kétségtelenül a "lazy filmmaking" kategóriába tartoznak. Amit Peter Jackson itt levágott, az azért példátlan: egy háromszáz oldalas könyvből először kettő filmet, majd hármat csinált, úgy, hogy mindhárom mozi három órásra jött ki, tehát nagyjából érthetetlen, hogy pontosan hogy képzelték, majd a három filmre elég anyagot hogyan osztják el két filmre. Jackson fogja a The Lord of the Rings trilógia elemeit, és elkészíti ugyanazokat a filmeket, nagyjából ugyanazokkal a történeti elemekkel és ebből él mostanság. És még a LotR filmek népszerűbb színészeit is visszahozza, mintha ezzel be adhatná bárkinek is, hogy ezek most a LotR filmek. Csak elnézve a bevételi adatokat, nem nagyon megy neki. Egyszerűen nem lehet megismételni minden csodát. Sőt, igazából egyetlen csodát sem lehet. Nick olyan szépen meg is fogalmazza a The Great Gatsby-ben, és Gatsby reakciója pontosan megegyezik Jackson-éval.

A második hobbit film végre vadregényesebb tájakon vezet végig, elhagyjuk a már megismert helyszíneket, és teljesen új területre tévedünk. A főcím után rögtön onnan indul a film, ahol az An Unexpected Journey véget ért, és valahogy olyan hangulata is van, mintha még azt néznénk. Minden esetlenebb, kicsit kényelmetlenül feszengünk, mert nem az igazi. Később azonban vált a film, és mire eljutunk a bakacsin erdőhöz, magára talál a film, és onnantól igazi hullámvasút. De itt is jelen van egy zavaró gyerekbetegség, ami már az elsőnél is idegesített: Bilbo nem főszereplő. Nem az ő szemein át látjuk a dolgokat, nem őt követjük, hanem...úgy mindenkit. Annyira hosszúra akarták nyújtani, hogy mindenki kapott egy háttérszálat, és szerte szét ugrál a film ide-oda, és ugyan mindenki kap egy kicsivel több mélységet, de nem annyit, hogy megérje így felvizezni a filmet. Persze, Bilbo jelen van, amikor kell, például Smaug első feltűnésénél, de egyébként csak ott van, és néha azon veszed észre magad, hogy el is felejtetted, hogy ő a filmben van. Mégis csak The Hobbit a film címe nem?

De Jackson nem rest: bedob mindent, hogy leolvadjon a szemed a mozi padlójára. Földön, vízen folyik az üldözés, az izgalom kedvéért néha megjelennek orkok a semmiből, máskor egyszerűen elfutnak, mert a történet úgy kívánja, hogy ne legyen több akadály a szereplők előtt épp. Egyszer kipattan egy hordó a folyóból, letarol harminc orkot, és visszapattan...ez még mindig az az univerzum, ahol Frodo és Samu az éhhalállal küszködve, koszosan és sárosan vánszorogtak fel a Végzet Hegyére, hogy elpusztítsák azt a kurva gyűrűt?

De az akciójelenetek növekedésével kicsit több emberség is szorult a második etapba. Thorin sokkal összetettebb, sokrétűbb karakter lett, nem is pozitív, és nem is negatív figura. Bard egy érdekes újonc a szereplők közt, neki valószínűleg a harmadik filmben még fontosabb szerepe lesz, de már most is kedvelhető és nem felesleges. Gandalf-ból most kicsit kevesebb jutott, mint korábban, és a hozzá kapcsolódó szál végre nem nyomja el a fő történetvonalat, ami leginkább annak köszönhető, hogy közelebb vagyunk a fő sztori fontosabb eseményeihez, így nem érezzük lényegesebbnek Szauron közeledtét, maximum időkitöltésnek. Martin Freeman továbbra is tökéletes Bilbo, de érthetetlenül keveset szerepel, ahhoz képest, hogy ő a főszereplő. Thandruil rettenetesen idegesítő, Legolas viszont jót tesz a filmnek, kicsit feldobja. Orlando Bloom továbbra sem színész, de kiállása van. Igaz, hogy figurája itt úgy ugrál össze-vissza, mint a CGI Yoda, pattog, akár egy gumiladba, és úgy összességében minden mutatványa kevésbé érdekes, mint a trilógia béliek, ahol legalább hihető volt, ami csinál. Ez jellemző az egész filmre: több az effekt benne, de érdektelenebb, mint a LotR. Túlságosan elrugaszkodott a való világtól már, így nem is érint meg, ami a vásznon lezajlik. Túl...sok.

Ami rendkívül zavaró a The Desolation of Smaug-ban, az az expozíciós idő teljes hiánya. Egy-két perc flashback után már be is dobnak minket a mély vízbe, mintha egy játszótéri hullámvasúton lennénk, ami folyton arra törekszik, hogy minél meredekebb és látványosabb legyen, de maximum zavaró lesz egy idő után az erőlködés. Egy dolgot azért nagyon eltalált Jackson: Smaug elképesztő. Az animáció szemet gyönyörködtető, a textúrák hihetetlenül valósághűek, a mozgása könnyed, a méretei gigásziak, az egész tiszteletet parancsoló és lenyűgöző. Benedict Cumberbatch játszi könnyedséggel hozza a figurát, Smaug egy újabb darab fantasztikus alakításainak sorában. Biztos vagyok benne, hogy jövő ilyenkor ugyan így le fog nyűgözni minket a harmadik részben.

És elérkeztünk a trilógia záróepizódjához. Valahogy, most, hogy már túl vagyunk a történet kétharmadán, és nem tudok ugyanúgy lelkesedni ezért a három filmért, mint mielőtt kijöttek. Lehet persze magyarázni, hogy miért jó, ha különféle jegyzetekből összeállított Tolkien-könyvekből beemelnek részleteket, de a tényen nem változtat: egyszerűen fel kell higítani az eredeti könyvet, hogy ki jöjjön három film. Ez nem kultúrmisszió, sem kreativitás, egyszerűen egy filmrendező kétségbe esve nyúl mindenhez, hogy elkészítsen három százhatvan perces filmet, és belapátoljon egy zsákpénzt. Ez nem kevesebb, mint szánalmas, és fölöslegesen gyaláznak meg három remekül sikerült alkotást, amit Jackson még akkor készített, mikor bizonyítania kellett. Ezek a hobbitos-filmek viszont lehangolóan fakók és gyengék. Ez már nem Középfölde, maximum közepes alá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.