Minden franchise egy szikrával kezdődik...

A rendezőváltástól mindig is féltem. Idén már láttunk pár példát rá, milyen ha egy jó első filmet egy rettenetes folytatás követ, amit egy, az eredetit másoló, tehetségtelen rendező dirigál. Gary Ross fantasztikus munkát végzett, de ki tudja? Francis Lawrence...mit is rendezett ő korábban? Constantine, I Am Legend, Water for the Elephants...biztos jó választás ehhez a filmhhez? Mert most kiderül, mennyit is ér Suzanne Collins irománya önmagában, vagy csak Gary Ross-nak köszönhetően volt annyira kivételesen igényes az első. Hát...annyi biztos: nem fogok többet kételkedni Fancis Lawrence-ben.

A Catching Fire bonyolultabb kötet, mint az első volt. Ugyan nem annyira nehezen filmre vihető, mint a trilógia záródarabja, a Mockingjay, de jó pár pillanata van, amit nehezen lehet átültetni a mozgókép nyelvére. Dr. Lawrence (a dr. it direktort jelent, csakhogy meg különböztessük Jennifer Lawrence-től a rendezőt) azonban egészen kivételes munkát végzett. Számomra a Catching Fire az éve egyik legnagyobb élménye volt, minden pillanata csodálatos. A könyv oldalai kicsit sem darálva vagy gépiesen elevenedtek meg, kiegészítve remek újdonságokkal, apró kis darabkákkal, amik nagyon jól működnek és sokat hozzá adnak az összképhez. Persze, Ross hiánya érződik: kevésbé intim a film, érződik, hogy ez már egy nagyobb történet. De igazából ez remekül passzol hozzá, hisz itt már kiléptek az események a megszokott mederből, és 74 év után senki sem tudja igazán, hogyan kéne kontrollálni a kitörő káoszt. Katniss és Peeta vállára hihetetlen súly nehezedik, mondhatni a túlélésük ára, mert valahol veszteni kell, vagy az Arénában vagy kint, de valahol meg kell, hogy fizessenek.

Dr. Lawrence el hagyta a zöldes látványvilágot is, a színpompás erdőket, és kékes színvilágra cserélte Ross képeit. A hangulat már az első percekben nagyon el lett kapva, és nem kis dicséret illeti a forgatókönyvírókat is, akik minden várakozást felül múlva transzformálták át Collins könyvét filmmé, megtartva a feszültséget, kétségbeesést, tehetetlenséget. A rémisztő érzést, hogy akár mit csinálsz, csak olaj a tűzre. A bódító felismerést, hogy az emberek tömegeit nem tudok irányítani, és lassan a régi életedet és biztonságodat felemésztik a lángok. A Catching Fire szerencsére túl lép az első rész üzenetén is, nem leragadva egy társadalomkritikai pontnál négy filmen át. Nagyobb szerepet kap a szimbólumszerep is, megragadva valamit, ami szerintem nagyon fontos a témával kapcsolatban, és ami szerintem nagyon sokat ad a film értékéhez. Dr. Lawrence és alkotótársai szerencsére nem ódzkodtak az elgondolkodtató tartalomtól sem, és rengeteg értékes gondolatot csempésztek a lángok mögé, és hozzá adták a történet másik felét is: akárcsak az elsőnél, itt is ellátogatunk Snow elnök-höz, olyan kiegészítő jelentek erejéig, amiknek a könyvben nyoma sincs. És láss csodát: a történet sokkal kerekebb lett, amellett, hogy így többet kapunk Plutarch karakteréből is, aki zseniális lett.

És ha már Plutarch: a szereplőgárda ismét kitett magáért, élükön természetesen Jennifer Lawrence-el, aki magabiztosan és hibátlanul visz a hátán az egész szériát, és ezúttal sokkal bátrabban nyúlt Katniss karakteréhez is, nyilvánvalóan élvezve, hogy otthonosan mozog a bőrében. De mellette Josh Hutcherson is fejlődött, bár még mindig nem méltó női partneréhez. Személyes kedvencem, Woody Harrelson még mindig szórakoztató, de végtelenül emberi és szimpatikus Haymitch-ként. Két meglepetés is akadt: Elizabeth Banks Effie-je nem csak kedvelhető, de egyenesen sajnálandó, amit még nem gondoltam volna az első rész idején. Minden cicomája alatt egy végtelenül humánus karakter lakozik, aki csak egy kis sikerre vágyott, és még ezt is el veszik tőle...a két győztessel együtt, akiket nagyon kedvelt, annak ellenére, hogy pont az ellentétét reprezentálták annak, amiről ő mindig is álmodott. Honnan tudod, hogy nagy filmmel van dolgod? Onnan, hogy még a mellékkarakterek is csodálatosan ki vannak dolgozva. A másik kellemes csalódás pedig Philip Seymour Hoffman, akiről nem gondoltam, hogy a pénzen kívül másért vállalna el egy blockbustert, de annyira sikerült elkapnia a figurát, a mosolyával és géniuszával együtt, hogy öröm volt nézni. Még három embert említenék meg: Caesar Flickerman, a ripacs műsorvezető figurája annyival több lett, mint a könyvben volt, amennyit csak ki lehet hozni belőle, Snow elnök még mindig az egyik legrémisztőbb gonosz a vásznon az elmúlt években, fagyos és könyörtelen, és a végére hagytam Johanna-t, akit Jena Malone formál meg imádnivalóan.

Ahogy nőtt a költségvetés, az effektek is normálisan néznek ki végre, a CGI tűz is hihetőbb, ahogy az Aréna elemei is nagyon szépen ki lettek dolgozva. A Hawaii-i tájról nem gondoltam, hogy ennyire illeszkedik majd a tovább fejlesztett játéktérhez, de a vásznon remekül szuperált, mind látványilag, mint hangulatilag. Dr. Lawrence időt és energiát nem sajnálva teret hagy mindennek, szó szerint úgy érzetem, mintha a könyv összes lapját feldolgozták volna. A közepe pedig az egyik legerőteljesebb momentuma a szériának, dühítő, felpörgető, cselekvésre ösztönző. Hihetetlenül jól működik, és ez csakis a remek forgatókönyvnek köszönhető, na meg az értő rendezésnek. Érződik, hogy nagyszerű szakmabeliek gyűltek itt össze, hogy minden energiájukkal összehozzák az év egyik legnagyobb mutatványát, ami epikus, érzelem teljes, és nagyon ügyel a rajongóira. Talán ettől ilyen igényes a The Hunger Games-sorozat filmen: az a fontos, hogy a rajongó elégedett legyen, és nem a nagy bevétel. És hogy itt mindkettő sikerült? Annál jobb.

A Catching Fire hatalmas film lett, sokkal grandiózusabb, mint az első film, de ez nem jelenti azt, hogy egy lélektelen pénzgyár. Izgalmas, szövevényes, látványos, érzelmekkel és intelligenciával megtöltött blockbuster ez, amely friss és tudatos módon közelít a témája felé. Talán soknak tűnik az alábbi pontszám, de számomra hatalmas élmény volt, és talán egy olyan blog, ami komolyan akarja magát vetetni, nem adna ennyit egy látványfilmre, de nekem ez több volt, mint egy látványfilm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.