A Marvel leghatalmasabb hőse a héten visszatér a mozikba, de még előtte tekintsünk vissza az első kalandjára...

Durva hideg zuhanyt kapott a Thor 2011-ben, mikor Kenneth Branagh filmjét elkezdték játszani a mozik. Még is egész szép sikereket ért el a film a kasszáknál, és a Marvel csak jól járt vele, hiszen sikerült újabb fontos karakterüket népszerűvé tenni vele, plusz egy új mozifilm-szériát indítottak el vele. Akkor még is miért nem szerették sokan?

Őszintén szólva látom, hol vannak ennek a filmnek a gyengéi. Tény, hogy a párbeszédek teátrálissága vicces, a karakterek a legegyszerűbb panelekből állnak, és még a látvánnyal is csínján bántak. De mégis van az egésznek valami bája, talán egyszerűségében rejlik a varázsa. Asgard, bár giccses, de hangulatos hely, kicsit mű, de szép. Thor nem egy bonyolult figura, de szimpatikus. Az akciójelenetek nem grandiózusak, de izgalmasak. Valahogy az egész film ilyen: bárgyú, de kellemes szórakozás. Talán Branagh-nek köszönhető, talán az alapanyagnak, de a Thor tökéletes péntek esti móka. Pedig a fordulatai kiszámíthatók, olyannyira, hogy nekem le sem esett, hogy a film rejtélynek akarja beállítani az antagonista kilétét. Igen, ennyire egyszerű. 

De azért érződik küzdelem jellemábrázolás terén: Loki figurája ugyanolyan hangsúlyt kap, mint Thor-é, a motiváció nem mismásoltak, és mondvacsináltak, hanem létezőek, amikbe persze nem ásunk nagyon bele, nehogy aztán komolyabb drámát kapjunk, mégis jó látni ilyen törekvéseket. Ez egyértelműen Branagh érdeme, érdemes átpillantani más Marvel-filmek gonoszaira (Whiplash az Iron Man 2-ből, vagy Red Skull a Captain America: The First Avenger-ből) , ahol ő nem szólt bele a szkriptbe. Sőt, Lokit annyira eltalálták, hogy azóta két másik Marvel-filmben is fontos szerepe van, és rajongó kedvenc lett. Pedig Thor szintén érdekes figura, merem állítani, hogy egy fasza forgatókönyvíróval megtámogatva simán el lehetne mélyíteni a karakterét olyan szintre, hogy a legtiszteletreméltóbb kritikusok is komolyan vennék. Kár, hogy itt eléggé szimplára vették a figurát: a sármos, öntelt, de tehetséges trónörökös, akit leküldenek a Földre megtanulni a leckét. Wow. Nem mondom, hogy a The Dark Knight mélységét várnám, de azért az, hogy hipp-hopp jóravaló legény válik Thor-ból, minden átmenet nélkül, az azért kínos. És itt emelném ki Chris Hemsworth-öt, aki minden elvárásomat felülmúlva uralta a színt, karizmatikus volt, erős, szimpatikus, és életet lehelt az amúgy meglepően sablonosra írt figurába.

Azért hangulatban nagyon erős a film. Mind a jégóriások földje, mind Asgard, mind az az egyutcás mexikói városka valamiféle gyermeki bájt árasztanak, ami egyszerűen bevonz. A csatajelenetek természetesen nincsenek túl bonyolítva (hagyni kellett puskaport a folytatásra is) , és ami van, az sem nagy szám - persze a pöröllyel harcolás nagyon király. Persze, jár a taps, hogy sikerült fogyaszthatóvá tenni a nagyra nőtt diótörő figuráját, és mind dizájnban mind jellemvonások tekintetében kialakítottak egy saját stílust, amit követve lehet majd tövább görgetni Thor kalandjait. És továbbra is tartom, hogy a Thor az első fázis egyik legszórakoztatóbb darabja, aminek persze meg van a maga gyerekbetegsége, akárcsak az többi Marvel-filmnek( Iron Man=bizonytalanság, Iron Man 2=lustaság, Captain America: The First Avenger=idejétmúltság, Thor=bugyutaság) . És ha a folytatás ezt tudja hozni, ezt a fajta varázst, tündérport, ami jótékonyan elborítja a hibákat, és rávesz, hogy ne zavarjanak, mert a szórakozás így is meg van, akkor a Thor jó eséllyel lehet az egyik legjobb solo mozifilm sorozat a Marvel-kánonban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.