A Farkasfalka visszatért.

Az első rész csodálatos vígjáték volt. Friss volt, vicces volt, az alapötlet imádnivaló volt, és felfedeztünk három remek színészt. Aztán a második rettenetes csalódás volt, de az alkotók megígérték, hogy helyre hozzák a hibákat. Ezért elhagyták a részeg éjszakát, pápá másnaposság. Helyette egy emberrablós-gengszter-vígjátékot faragtak a harmadik etapból, ahol a cél Chow elfogása. Hárman nekivágnak, hogy lezárják végleg ezt az őrületet.

Hárman? Igen, Doug ismét kiesik a szereplők közül, méghozzá - akárcsak a másodikban - egy rettenetesen mondvacsinált módon. Olyannyira, hogy Alan még fel is teszi a kérdést: nem lehetne mást ezúttal? De ez a fajta humor végig kíséri a filmet: Phil egy ponton megszólal, hogy "What the fuck am I watching?" Pontosan ezt érzem én is, Phil, nyugi. Minden jelenet erőltetett, humortalan, és tévedés azt hinni, hogy az extrém szituációk viccesek lennének. Ezt csak Todd Philips hiszi így, akin nagyon érződik az erőlködés, és a kínlódás, hogy ezt a félórás sztorit 100 percre húzza ki.

Mióta vicces, ha egy zsiráfot lefejeznek, ha egy kínai kutyatálból eszik, ha két kövér ember orális szexet imitálva szopogatja a nyalókáját, ha valaki lezuhan egy magas helyről, de nem hal meg, ha seggbekúrásról beszélnek - majd kiderül, hogy nem szó szerint, hahaha - és így tovább. Minden poénnak szánt beszólás szituáció kínos, konkrétan én feszengtem a székben. Vagy az jó dolog, ha egy komédián elmosolyodtam háromszor is? Nekem utólag még soknak is tűnk ez a szám.

A három főszereplő közötti kémiát valahol Thaiföldön hagyhatták, mert ott még valamennyire szerethetőek voltak, itt egyáltalán nem. Bradley Cooper, kit a filmben Phil-nek csúfolnak, gépiesen darálja le a szövegét, és örül, ha nem kell semmit sem csinálnia. Ed Helms jellegtelenebb nem is lehetne, de a leírhatatlan nevű Zach G... állatira pörög, és élvezi, hogy ez most teljesen az ő filmje. Mindhárom mosolyom hozzá köthető. Kár, hogy nem rajta nevettem, hanem az idióta grimaszaira reagáló színészek arcán, akiknek nem igazán kellett színészkedni, hogy döbbentnek látszódjanak. 

Fura, de a legvége, a stáblista utáni rész felüdülés volt. Valahogy 90 percnyi szenvedés után megváltás volt az a rövid kis jelenet, és itt felnevettem. Nem erőltetetten, itt tényleg nevettem, és tényleg szórakoztam. Ha az egész film ilyen lett volna, sokkal kevésbé lennék most csalódott. Talán jobb lett volna ismét egy másnapos reggelt végig követni ehelyett a borzalmas katyvasz helyett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.