Nem tudom megállni, hogy ne süssem el ezeket: Becsületes brigantyk, Clooney hősei, A bölcsész tizenkettő, Indiana Jones és az elveszett műkincsek fosztogatói.

George Clooney sokadik rendezése előzetesen egy fasza szereplőgárdával összerakott, retro, keménykötésű háborús filmnek tűnt, ami a könnyed poénok és laza beszólások közt érthetően tálalt gondolatokat kínált. Hogy végül egy vontatottan induló, túlnyújtott, unalmas, és csak a végére szárnyra kapó maszlag lett, egyértelműen Clooney hibája, pedig más sokszor bizonyította, hogy remek arányérzékkel rendelkezik. Itt azonban mintha mindez cserben hagyta volna, és össze dobott egy Oceans-utánzatnak is megfelelő furcsa produkciót.

A film erőtlenül indul: ide-oda vágás, a szereplők kétségbeesett összeterelése az említett Soderbergh-opusz módjára, működőképtelen jelenetek, a mozi csak vonszolta magát, mint egy törött madár a szárnyát. A korhangulat még mentette a menthetőt, a jelmezek, díszletek, klasszikus háborús-filmes beállítások szépen behelyeztek a második világégés korába. De a film már itt hülyét csinált magából: a főszereplő figurája elmondja, hogy ebben a háborúban eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy veszélybe kerültek a világ legértékesebb műkincsei. Ez a mondat olyan szinten röhejes, amit egy ilyen produkció nem engedhet meg magának. Szóval egy háborúban az durvább helyzet, ha a műkincsek veszélyben vannak, mint az emberek?! Értem, mire akartak célozni, de máshogy kellett volna előadni. Eközben viccesnek szánt poénok durrannak el háromszor-négyszeri is, nehogy valaki is lemaradjon róluk.

A színészgárda tapasztaltságának köszönhetően könnyedén legyűri a gyermeteg párbeszédeket, sőt Bill Murray a film csúcspontja. Megjelenése, kisugárzása szimpatikus és alakítása szórakoztató. Matt Damon szintén remek, főleg mikor hagyják is játszani és nem csak jópofiznak Cloony-val. Rajtuk kívül John Goodman és Cate Blanchett képes még felmutatni valamit, a többiek szimplán csak ott vannak. George Clooney hozza szokásos manírjait, és egy idő után már inkább frusztráló, mint megnyerő. A nagy csapat-fílinget elvileg közösen kellene megteremteni, és néha még sikerül is, de jócskán hátráltatja őket a forgatókönyv, ami kettes párokra szedi szét a szereplőgárdát a játékidő jó részére. Ennek ráadásul, és a mindent apró megtörtént eseményt feldolgozni kívánó szkriptnek köszönhetően a film mozaikszerű darabkákból áll, néha egészen felesleges jeleneteket vonultatva fel. Ezek többsége sokszor unalmas, néha viszont szórakoztató, lásd Bill Murray és a német katona esetét az erdőben.

A második felére azonban egész jól összerázódik a film, és szerencsére egyesül a csapat, így sikerül végül egy hangulatos ereklyevadászatot kihozni a dologból. Ám a vicceskedő, Clooney összegyűjti a haverjait és buliznak-szerű stílus és a komolykodó, monologizálós, filozofikus stílus közt egyenlőséget így sem sikerül tenni. A szép fényképezésnek hála nem kellemetlen élmény, de sajnos a The Monuments Men egy kihagyott ziccer.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.