Anno a Spider-Man széria 2002-ben indult útjára az azóta ijesztően sokat öregedett első résszel. Még két filmen át tartott a franchise, ám Sam Raimi rendező egyszer csak dobbantott, és otthagyta a sorozatot. A stúdiónak kellett, hogy folytatódjon a sikerszéria, így beintettek Raimi-nek, és új rendező után néztek. Új főszereplő, új direktor, tiszta lap. Tíz évvel az indulás után libbent be a reboot, Marc Webb dirigálásában, és bár a legnagyobb félelmek beigazolódtak, azóta immáron két külön univerzum közül válogathatnak a rajongók.

Mi volt a baj a régi Pók-filmekkel? Anno ugyan körbe voltak rajongva, de mára eléggé meg kopott a fényük, és egykori rajongóik jó része is elpártolt tőlük. Kissé bugyuták voltak, a főszereplő abszolút antipatikus volt, esetlen és unalmas próbálkozások voltak. Ezért azok közé tartozom, akik szerint a gyors újrafeldolgozás jó ötlet volt. Marc Webb pedig nem is okozott (nagyobb) csalódást, első mozija abszolút szerethető, hangulatos darab volt. Persze, tagadhatatlan, hogy az új film első órája kevés ponton tért el az eredetitől, a "hőssé alakulás" fázis kikerülhetetlen volt, de szerintem sokkal élvezetesebben, átélhetőbben tálalta Webb Peter Parker történetének ezen szakaszát. Aztán a film második felére teljesen elkanyarodott egy másik irányba, és szerencsére a folytatás már semmi hasonlóságot nem mutat Raimi második részével.

A nyitó képsorok már megadták az alaphangulatot: az első mozi nyitányát élhettük át a másik nézőpontból, és egy rejtéllyel máris kevesebbek lettünk. Az utána következő egy óra azonban csendesebb vizekre evezett, de egy pillanatra sem válik unalmassá. Sőt, kifejezetten élvezetes módon vázolja fel a főszereplő (egy-két ponton talán átgondolatlan) dilemmáit, nagyszerűen vegyítve a magánéleti problémáit a küldetéstudatával. Tagadhatatlanul nehezére esik viszont a filmnek a hőse és az antagonisták motivációjának bemutatására szolgáló jelenetek mennyiségét kisakkozni, néha nagyon statikus szcénákban küld helyzetjelentést a negatív szereplőiről. Míg ugyanis Peter Parker jellemfejlődése duplán aláhúzott, és kiemelt, hogy mindenki értse, legalább következetes, de Electro, az ügyeletes ellenfél még egydimenziósnak sem mondható. Fenyegetőnek fenyegető, de emberi alakjában inkább karikatúra, mint valódi személy, villámként meg...gonosz. És ez a legkomplexebb tulajdonsága.

Szóval jobban járunk ha a protagonistákra koncentrálunk? Majdnem. Ugyanis akad még itt egy Harry Osborn nevezetű gonoszunk, aki egyszerre szimpatikus és sajnálatra méltó, egy vad yuppie, aki kétségbeesetten küzd közeledő végzetével. Minden percét élvezet nézni, köszönhetően Dane DeHaan energikus alakításának. Sajnos a vége felé túl gyorsra írták meg a pálfordulását, így egy ígéretes figurából a végére enyhe vázlat lesz csupán, pedig jóval több lehetőség is volt benne! Párbeszédei Peter-el azonban még így is sokat hozzá adnak a filmhez, néhány percben sikerül egy régi barátság emlékeit felidézni - pedig korábban sosem láttuk őket együtt. Ez pedig DeHaan és Andrew Garfield remekelésének köszönhető. Előbbit már dicsértem, de akkor most Garfield-en a sor: a vállán viszi a filmet. Minden megmozdulása hihető, szerethető, átélhetővé tesz bármilyen jelenetet. És a Gwen Stacy-t alakító Emma Stone-al közösen feldobják a mozit a leggyengébb pillanataiban is. Lenyűgöző kémia van köztük, az ő kettősük a film szíve-lelke.

A sztorit azonban még ők sem tudják megváltoztatni. Annyira sok történetszál van a filmben, amennyit egyszerűen nem bír el. Kétségtelenül élmény figyelni, amint ez a sok szál variálódik, és kiad egy nagy egészet, de bármennyire is élvezetes, a moziból kifelé jövet hamar feltűnik, hogy ezek csupán felvezetések a fináléhoz. Egy nagy harmadik részhez. Az Oscorp-vonal jelenleg még nem tud kiteljesedni, és a nagy univerzum-építgetésből is csak darabkákat láthatunk. Ezért is van, hogy a főszereplő (nagyon is átélhető) magánéleti szála, a titokzatos múlt utáni nyomozás, és a szuperhőslét áll a középpontban. Ezek persze nem biztosítanak annyi akciót, amennyit egy ilyen filmtől várna az ember. Webb érezhetően nagy hangsúlyt akart fektetni a főszereplő konfliktusára, és mennyire jól teszi! Amint ugyanis elkezdődik a finálé látványos hacacáréja, megbicsaklik a film, és kötelező üzemmódban le tudja a rajongók által elvárt hálószövős akciókat. De Webb a kötelező formulának azért sem adja be a derekát, és egy (a képregényesek által már nagyon várt) fordulattal kicsit beint a sablon befejezésnek. Ez a jelenet egyszerre hatásos és merész, tetszetős próbálkozás, hogy kicsit felkavarják a Pók-univerzumot.

Akciók terén (már amennyi van benne), sem kell félteni a filmet. Webb figurái nagyszerűen megkoreografált, és meglepően szépen kivitelezett módon döngölik bele egymást a földbe. A CGI a trailerekben látottakkal ellentétben nem csúnya, maximum kevés idő volt rá, de vállalható. Még a Pók-ösztönt is sikerült bele ültetni a moziba, habár ezt kicsit sablon-megvalósításban sikerült kivitelezni . A zene elég zavarba ejtő, nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszik-e, vagy sem, de minden képen meglepő volt. Webb valószínűleg megakarta alkotni az ultimate Pókember zenét, de ez még Hans Zimmer segítségével sem sikerült. Ahogy a befejezés katarzisa is elmaradt, mert annyira szájbarágósan próbálja a nézőjébe belesulykolni az üzenetét a direktor úr, hogy egyszerűen nem ragad meg (arról nem is beszélve, hogy az utolsó tíz percet le kellett volna vágni). Ezen a ponton már túl sok az okoskodás, túl sok a műdráma, és túl kevés az igazi érzelem és gondolat.

De persze nem kell félni attól, hogy aki csak egy két órás popcorn filmet vár, többet kap. Ez a mozi ugyan kicsivel több lelkesedést mutat az alkotók részéről, mint az átlag, de sem karakterek, sem sztori szintjén nem mutat újat. Nagyon nagy, látványos, és szép, de nem formabontó. Tény, hogy néhol összecsapott, néhol meg bugyuta, de összességében egy vicces, kedves nyári blockbuster, és ezen a téren nem okoz csalódást. Egy kellemes látványfilm, és egy jó Pókember-mozi. Se több, se kevesebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.