A vég elérkezett.

SPOILER!

Amikor utoljára csendült fel a Breaking Bad emlékezetes főcímdala, és utoljára villant fel az intro, nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezután már nem lesz ugyanaz a TV sorozatok világa. Ugyan rengeteg kiváló széria van még, de a Breaking Bad szinte mindet lefőzi (igen, Game of Thrones, ne aggódj, téged azért nem) és a The Walking Dead vagy a Mad Men nem tudja majd betölteni ezt az űrt. Semmi sem tudja. Vince Gilligan szinte függővé tett minket, csak a mi anyagunk nem meth volt, hanem a hetente jelentkező új részek, és bizony a leszokási folyamat ugyancsak kemény és fájdalmas lesz.

Minden a karakterekkel kezdődik. Semmi sem történhet, amíg nincsenek fasza karaktereid, akikért a nézők izgulhatnak, akiket sajnálhatnak, akik menybe vagy pokolba menetelekor könnyekben törhetnek ki. Gilligan tudja ezt, és pontosan ezért olyan elképesztő szereplőgárdát állított össze, amit mára már szinte a családunknak érezhetünk. Walt, Skyler, Junior, Hank, Marie, Jesse...és mindegyiknek meg van a maga momentuma. És nem mindegyik ússza meg. Nem mindegyiket szeretjük, de mindről elhisszük, hogy ember és nem fikciós személyiség. Esküszöm, a baba Holly-ba több élet szorult, mint mondjuk a Friends teljes szereplőgárdájába, és ez azért nem kis szó. Olyan jól megírt, alaposan kidolgozott figurák voltak, hogy míg más szériában sorra hullanak a főbb karakterek, itt öt évadnak kellett eltelnie, míg végül az egyikük kidőlt. Itt a halál nem egy fordulat, hanem egy tragédia, ami nem fordul elő minden sarkon csak a hatásvadászat kedvéért. Hank lelövetele sem azért történt, mert de jó kis meglepetés! hanem, mert a figura ezt követelte meg. Heisenberg ellen fordult, megpróbálta lekapcsolni, és belehalt a megszállott próbálkozásba.

Nem hiszem, hogy könnyű volt megtalálni azt a lezárást, ami kielégíti a rajongókat, és nem köpi szembe a széria eddigi stílusát: nem szabad túl szentimentálisnak lenni, de az sem jó, ha túl kegyetlen. Egyszóval: rohadtul nehéz ez. És mégis, ahogy a kamera felemelkedett, és ott feküdt Walt holtan, az egyetlen helyen, ahol igazán önmaga lehetett, a kémialaborban, azt érzetem, hogy igen! Ez egy nagyszerű lezárás. Nem hatásvadász, nem buta, nem erőltetett, és nem magyarázza beléd, hogy mindenki más boldogan él majd. Mindenki, aki érintett volt, valószínűleg örökre lelki nyomorék lesz, főleg Jesse és Skyler. Anyukák, kisfiúk, drogbárók, kartellfőnökök, behajtó emberek, DEA ügynökök, barátok és rokonok haltak meg, miközben Walgt végig ment kénkővel kirakott útján, és aki csak mellette volt, olyan szinten sérült lélekben, hogy nem lehet már többé normális élete. Ez Heisenberg öröksége.

Remember my name.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.