Rozsomák in Japan.

Rozsomák 2009-es első önálló mozifilmje anno rettenetes csalódás volt, ami felbőszítette a rajongókat és a kritikusokat is. Azóta eltelt négy év és James Mangold rendező a sztorit ezúttal Japánba helyezte, az eredeti trilógia eseményei után, Hugh Jackman még jobban kigyúrta magát, és ezúttal visszavettek az eszeveszett költekezésből, mindössze 120 millió dollárból hozták össze Rozsomák legújabb kalandját. 

Ez a visszafogottság pedig nagyon jól esett ezután a gigászi túlzásokba eső nyáron. Nem akar minden eddiginél nagyobb akciókat mutatni, se epikus nem akar lenni, egyszerűen csak elmeséli, mit történt Logan-el a trilógia vége után. És ez rendkívül szimpatikus! Annyira jó érzés, hogy a rendező "csak" filmet akar nekünk adni, nem egy TV sorozatnyi eseményt és akciót magába foglaló megalomániás katyvaszt. Persze a The Wolverine nem hibátlan fim, de még is: inkább emlékszem rá kellemes emlékekkel, mint negatívokkal. 

Essünk túl a film gyengébbik részén: a The Wolverine legnagyobb baja, hogy jelentéktelen. Szó szerint érdektelen, hisz jövőre jön az X-men: Days of Future Past, amiről tudjuk, hogy sokkal érdekesebb sztorit és karaktereket fog hozni nekünk. Mert bár én kedvelem Rozsomákot, számomra a X-men magja Charles és Erik kapcsolta, amit itt értelem szerűen nem kapunk meg. Helyette Hugh Jackman morcoskodik, kicsit üvölt, kardozik, és kész. A film egy darab Jean Grey-es szálon kívül egyáltalán nem kötődik az eredeti trilógiához, eseményei teljesen súlytalanok, és minden jelenete előre kitalálható. Mondhatni, egy kis időhúzás ez, míg ki jön a sokkal érdekesebb Days of Future Past, ami végre folytatja remélhetőleg a First Class által remekül meg kezdett utat, vagyis X professzor és Magneto barátságának és elkerülhetetlen egymással szembekerülésüknek történetét. Addig itt van Logan, és azt teszi, amit már ezerszer a filmvásznon.

De! Öröm olyan filmmel találkozni idén nyáron, ami picit is ad magára. Lassan indul be, néha kicsit unalmas, viszont megpróbál hangulatot festeni, építkezni, igyekszik kreatívnak lenni a kamerabeállítások terén, és nem is sikertelenül. Egészen korrekt lett a film japánosabb oldala (bár még így is egyfajta amerikaiasított Japánt mutat be) , jót tesz a történetnek a hatalomjáték-szerű háttérsztori, ami szerencsére nem veszi hülyére a nézőt, és elég korrekt kirakós játékot ajándékoz a közönségnek, amit még azután is lehet fejtegetni, hogy akkor mi is hogy történt, miután már elhagytuk a mozit.

Viszont nagyon hiányzik a klasszikus X-men feeling, hiányonak a mutánsok. Végülis ennek a szériának ez a lényege, valahogy üres lesz tőle a film. Két darab mutánst tud felmutatni, nem többet, és ez egy mutánsok körül forgó franchise-nál nagyon kevés. Logan ugyan nagyon cool, Hugh Jackman sokadjára is jó, de ő csak akkor érdekes igazán, ha mások is vannak körülötte. Ráadásul félre ment a Jean Grey-es trauma szál is, hisz míg az X-men 3.-ban Logan elég gyorsan túl lépett Jean halálán, itt még egy év után is ez üldözi. Akkor hogy is van ez?

Látványilag korrekt, hangulatos, zúzós, és gyorsan felejthető. Rozsomák második önálló kalandja nem vall szégyent, a filmvilágot szintén nem fogja megváltani, év végén sem emlékezünk majd rá, de a nyári csalódások közül ez bizony kiemelkedik. Jövőre pedig sok szeretettel várjuk Bryan Singer harmadik X-men filmjét, ami minden bizonnyal egészen kiváló lesz. A remény hal meg utoljára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.