Bryan Singer nagyott bukott fantasy-je sok kritikusnál elhasalt, ám páran közölük meglepően felértékelték a Warner Bros. produkcióját. Félve ültem tehát be a moziba, nem tudva mire számítsak.
Április izgalmasabbnak tűnik márciusnál. Lesznek fontos új premierek, 3D-s újrák, és rég várt pótlások is. Ja, és e hónapban jön a The Master. No more comment.
Eltelt hát egy hónap, és a márciusi kitekintő által taglalt filmek nagy részét bemutatták, megvoltak a nagy sikerek és bukások, meglepetések, és csalódások. Vajon a két versenytárs közül melyik mese szerepelt jobban? A G. I. Joe: Megtorlás mekkorát bukott? Lássuk.
A DreamWorks legújabb animációs filmje elsőre érdekesnek tűnt, de sajnos a végeredmény lehangoló.
Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!
Szóval Harry Potter. Kezdjük rögtön a lényeggel: Harry Potter a kedvencem. Minden szempontból. Imádom a könyveket, a filmeket, a játékokat, a Lego adaptációit...mindent ami még többet mutat ebből a varázslatos univerzumból. Számomra a Harry Potter nagyon régen kezdődött, még a gyerekkorokban gyökerezik a rajongás iránta, hét évesen léptem be először ebbe a Potter-világba, és azóta sem tudok elszakadni tőle. Talán nem is azért, mert annyira jó, mert annyira különleges, hanem mert olyan koromban ismertem meg, amikor még ahelyett, hogy a történet ívét, a karakterek kidolgozottságát figyeltem volna, csak igyekeztem minél jobban megismerni a körülöttem lévő világot.
A Harry Potter-történetek tulajdonképpen egy nagyon egyszerű sémára bonthatók le: a jó és a rossz örök harcáról. Nincs itt többről szó, ahogy pl. a Star Wars esetében sincs. A kérdés az, tud-e a széria újat mondani erről a témáról, vagy sem? Szerintem abszolút. J. K. Rowling jét könyvben tárta elénk lenyűgöző történetét a varázslótanoncról, és sikerült e hét kötet alatt megteremteni egy élő-lélegző világot, színes és tarka univerzumot, rengeteg figurával, eseménnyel, és egy komplett varázsbirodalommal. Egy egész kultúrát tár fel, és élvezettel bővíti ezt a világot. Saját pénzt teremt, tantárgyakat, lényeket, hierarchiát és teszi mindezt könnyedén. Nem a Gyűrűk ura epikus, súlyos természetéről, Rowling sokkal univerzálisabban szól az olvasóhoz, nem akarja elhitetni olvasóival, hogy kitalálta a könyvek teljes előzményét, nem részletezi a varázslók ezeréves történelmét, mint a Gyűrű-trilógia. Itt a jelen számít, és a maximális információt, ami szükséges a könyv idejében zajló események megértéséhez, azt megkapjuk. Az írónő pontosan érzi, hogy semmiképp nem szerencsés az epikus fantasy vonalat követnie, úgysem múlhatja abban felül Tolkien-t, inkább más stílusban mesél. Habár kötetei neki is vastagok, közel sem annyira aprólékosan építi fel világát mint Tolkien, helyette a maga tüneményes brit módján ír. A karakterek is tipikusan britek, a varázsvilágba rengeteg brit szokás van bele építve - sok más jelentős kultúra mellett.
A sztori nagyon okosan van felépítve. Már az első könyvben be vannak vezetve szálak, amik a csak a hetedikben csúcsosodnak ki, de épp csak érintőlegesen, hogy ne tűnjön, hogy van valami a háttérben, de mikor később vissza olvasol, már látod, hogy ott volt valami. Hihetetlen aprólékosan kidolgozott sztorival operál, rengeteg szereplővel, akik szép jellemfejlődésen mennek keresztül, lásd Neville esetét. A buta kis fiú a végére egy hőssé válik. De nem ő az egyetlen, aki a történet előrehaladtával jelentősen előre lép. Harry karaktere bár a szükségesnél talán kissé szárazabb, mégis kedvelhető és rajta keresztül közvetíti Rowling az üzenetét: a szeretet erejével nagyobb mindennél, és a halál nem büntetés. Az igazi szenvedés az, ha szeretet nélkül, kiüresedett életet élve gonosz céljaid hajkurászod. Rossz úton jár az, ki álmokból épít várat, mondja egy ponton az első könyv, és milyen igaz, főleg a mai szétzilált, álmodozó társadalomban fontos üzenet a cselekvésre ösztönzés. Ráadásul rendkívül érdekes módon taglalja a könyv az etnikumokat is. A varázslók egy csoportja lenézően tekint a varázstalan emberekre, szánalmasnak és pusztítandónak ítéli őket, magukat pedig felsőbbrendűnek gondolják. Okos fricska a rasszista, fajgyűlölő embereknek, habár ezt is lehetett volna fokozni, ha a jó oldalon állók közé is berak egy mugligyűlölőt az írónő, ezzel színesítve a képet.
Sokat lehetne még írni erről a sorozatról, és még fogok is, de kezdetnek legyen ennyi elég. Jövő hónapban folytatjuk a varázskultúra kiépítésének feltérképezésével. Addig is:
Csíny letudva!
Kérdés: Mi legyen a következő kritika tárgya, és mi legyen a következő BD teszt tárgya? Az alábbi linken lehet szavazni:
http://northopbluray.blogspot.hu/
Szavazzatok és hamarosan jönnek a kritikák!
Quentin Tarantino korunk egyik legnagyobb rendezője. Ezt vitatni nemcsak nehéz, de felesleges is. QT a valós világ hihetetlenül szórakoztató kivonatába helyezi szereplőit, hogy frappáns dialógok, zsánercsavarok és vérfolyam közt kergesse végig figuráit az események sorozatán, hogy végül valami teljesen újat alkosson. A Django Unchained talán nem a legjobb filmje, de a legtöbb kortárs rendező a két kezét oda adná, ha élete főműve ilyen lenne.
Sam Raimi sosem volt az az acélos rendező, az Evil Dead-filmeken kívül semmi maradandót nem alkotott, a Spider-Man trilógia rettenetes, a The Quick and the Dead szimplán rossz, és a többi filmjére nem is emlékszünk. Ennek ellenére is fontos rendezőnek számít, és az előzetesen borzalmasnak tűnő Oz, the Great and Powerful-nak is sokan szavaztak bizalmat.
Melyik márciusi kalandfilmet várjátok jobban: Az óriásölő-t, vagy az Óz a hatalmas-t?
Két nagy blockbuster-kalandfilm küzd meg e hónapban egymással: Bryan Singer fantasy-ke, Az óriásölő, és Sam Raimi Óz, a hatalmas című prequel-je. Két hasonló célközönségnek készült film, két ellenfél. Lássuk a részleteket.
Utolsó kommentek