Nem kevés remek film érkezik még a mozikba idén, sőt, nagyon úgy tűnik, az idei felhozatal krémje még csak most jön.

Inside Llewyn Davis

R: Joel és Ethan Coen

Az egyik legjobban várt film az idei felhozatalból, ráadásul olyan színészgárdával, amitől eláll a szavunk. Már most lerí a melankolikus hangulat, és a különcség, vagyis Coen-ék elemükben vannak. Igaz, valószínűleg az Oscar-on nem nagyon tarol majd, de igazi ínyencségnek ígérkezik. Az amerikai folkzene köré csavaródó sztori állítólag rendkívül szomorkás, és a film fantasztikus élmény. Várjuk sok szeretettel.

The Butler

R: Lee Daniels

Ez az a film, amit mindenki imád, Amerikában már túl van a 100 millión, a közönség és a kritikusok egyaránt rajonganak érte...tehát vagy nagyon megalkuvó, vagy zseniális. Kicsit kommerszebbnek tűnik, mint kellene, de a trailer-ből ne ítéljünk. Ráadásul kb. tizenöt A kategóriás színész tűnik fel a vásznon, ami még díjszezonos filmeknél is durva. A történet szerint egy komornyik a Fehér Házban több elnököt is kiszolgált, és az ő életét követjük nyomon.

Captain Phillips

R: Paul Greengrass

Minden idők egy legbalszerencsésebb rendezője idén nemcsak közönség, de pénzügyi siket is aratott. Az elrabolt kapitány és a szomáliai kalózok igaz története állítólag idegtépően izgalmas, megrázóan emberi, és Hanks élete egyik legjobb alakítását nyújtja benne. Nekem ennyi elég ahhoz, hogy várjam, de az Empire magazin maximális csillaga kétséget sem hagy afelől, hogy az év egyik legütősebb filmje lesz.

Saving Mr. Banks

R: John Lee Hancock

A The Blind Side máig érthetetlen pénzügyi sikere óta Hancock semmit sem tett le az asztalra. Ennek most vége, a Saving Mr. Banks londoni vetítése alatt hatalmas közönségsikert aratott. A Mary Poppins-mozifilm elkészültét taglaló dráma Tom Hanks második díjesélyes főszerepét is jelenti egyben idén, mellette pedig Emma Thompson tűnik fel, mint P. L. Travers írónő, a Poppins-kötetet írója. Valószínűleg a The Blind Side-hoz hasonló, könnyen fogyasztható drámát kapunk, sok poénnal a brit szokásokra kihegyezve.

Her

R: Spike Jonze

Na ez érdekesnek tűnik. Joaquin Phoenix beleszeret a Scarlett Johansson hangján beszélő mesterséges intelligenciába, és ez zűröket okoz. Nem egy szokványos darabról van szó, de pont ez benne a remek. Jonze amúgy sem csinált semmit a Where The Wild Things Are óta és ez bizony különleges hangulatú visszatérésnek tűnik. 

12 Years A Slave

R: Steve McQueen

Talán a legnagyobb Oscar-esélyes jelenleg. McQueen előző két filmje (Hunger, Shame) zseniális volt, és habár állítólag ez most kicsit gyengébb lett, még így is fantasztikusnak festik le. A rabszolgaság témáját körbejáró moziban a rendező ismét Michael Fassbender-re osztotta a film egyik kulcsszerepét a direktor. Mellette Chiwetel Ejiofor, Benedict Cumberbatch, Paul Dano, Paul Giamatti, Brad Pitt és a nemrég felfedezett tehetség, Quvenzhané Wallis is feltűnik. Nem tudok eléggé türelmes lenni, hogy végre megnézhessem McQueen művét!

American Hustle

R: David O. Russel

A 12 Years A Slave mellett a másik leginkább várt film idénről. Russel tavaly hatalmasat alkotott a kicsit kommersz, de imádnivaló Silver Linings Playbook-al, és most előző két filmjének szereplőgárdáját összegyúrva (plusz Jeremy Renner) állt neki ennek az igaz történeten alapuló heist-drámának, ami egy FBI ügynök és egy csaló együttműködésének krónikája. A két főszerepet Christian Bale (!) és Bradley Cooper (!) alakítják, de olyan embereket tudhat még a film a sorai közt mint Jennifer Lawrence (!!!) és Amy Adams (!). Nem mondhatom, hogy hidegen hagy...

The Wolf of Wall Street

R: Martin Scorsese

A Hugo kitérője után Scorsese ismét összeállt Leonardo DiCaprio-val, hogy együtt vászonra álmodják ezt a brókerek világában játszódó, igaz történet alapján készülő, különös és fekete humororral behintett pénzügyi drámát. Egyelőre még nem sokat tudni róla, de valami brutálissal készülhettek Scorsese-ék, ugyanis a film majdnem három órás és épp hogy elkerülte az NC-17-es korhatár besorolást, ami Magyarországon az X-es nek fele meg. Huh, azok a srácok, akikről a film készül, anno nagyon bedurvulhattak...

The Counselor

R: Ridley Scott

Meglepően rossz kritikákat kapott Ridley Scott mozija, ami története alapján kicsit emlékeztet a Breaking Bad-re, és Cormac McCarthy első forgatókönyve alapján forgott. A No Country For Old Man és a The Road írója egy sötét bűnügyi történettel ajándékozza meg a filmrajongókat, ami minden várakozással ellentétben nem váltja meg a világot, legalábbis a nézői visszajelzések alapján. Amerikában megbukott, így visszavett elvárásokkal ülünk neki, de ne legyünk pesszimisták.

Thor: The Dark World

R: Alan Taylor

Az első Thor-film a Marvel Phase One-jának egyik legjobb darabja volt, minden hibájával együtt is. A folytatás már sokkal inkább néz ki egy kosztümös fantasynak, mint az előző, ráadásul ezúttal a sötét elfek ellen kell felvenni a harcot. Alan Taylor, aki a legprofibban összerakott Game of Thrones-epizódokért is felelt, vette át a stafétát Kenneth Branag-től, aki azóta már a Jack Ryan vágószobájában izzad. Az első visszajelzések alapján a film pontosan azt hozza, mint ami várható volt, vagy amit az Iron Man 3 hozott. Semmi meglepetés. Marvel, ha már ennyire sikeres vagy, kicsit nem lehetne egyedibb az a sok film?

The Hunger Games: Catching Fire

R: Francis Lawrence

Az első THG-mozi meglepően magas minőségét remélhetőleg tudja majd tartani a folytatás is, melyet ezúttal sajnos nem Gary Ross dirigál. Most kell észnél lenni, mert a könyvtrilógia legjobbikához érkeztek az alkotók. Jennifer Lawrence természetesen adott volt a folytatáshoz, és ezúttal újoncként Philip Seymour Hoffman-t köszönthetjük. Fusson a tűz! 

The Hobbit: The Desolation of Smaug

R: Peter Jackson

Jackson epikus trilógiájának második fejezete idén decemberben indul hódító útjára. Az egy milliárdos összbevétel simán meglesz, ráadásul ezúttal közkedvelt LOTR-figurák is feltűnnek, így Orlando Bloom ismét magára ölthette Legolas-köpenyét. Persze hangsúly Bilbo-n van, aki ebben az epizódban végre komfrontálódik Benedict Cumberbatch Smaug-jával. A hobbit és a sárkány találkozása valószínűsíthetően még legendásabbra sikerül, mint az An Unexpected Journey Bilbo vs. Gollum jelenete. Csak remélni tudom, hogy Jackson kicsit visszavesz a rajzfilmszerű színekből. Ezt leszámítva az év egyik legkellemesebb filmjét köszönthetjük majd benne.

47 Ronin

R: Carl Rinsch

Idén végre mozikba kerül a 47 Ronin is, ami már évekkel ezelőtt leforogott, ám az első filmes rendező tapasztalatlanságának hála rengeteg problémával küszködött a produkció, pótforgatások, csúszások, ilyen finomságok. Az első előzetesekből viszont gyorsan lejött, hogy a hangulat kifogástalan lesz, az effektek nagyon szépen néznek ki, és bár Reeves-t továbbra sem kedvelem, simán lehet még az év meglepetése ez a mozi. Én drukkolok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://northopbluray.blog.hu/api/trackback/id/tr315597440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2013.10.29. 17:15:56

Kimaradt a 47 Ronin...

Rolee83 2013.11.05. 16:46:15

@NorthopViggo: Hát nálam váró listás, míg pl az Éhezők viadala folytatás nem! :) De látom fent van már.
süti beállítások módosítása